jún 282020
 

2020. június 28-án reggel tizenhárom fős csapatunk kis erőfeszítéssel ugyan, de legalább felesleges várakozás nélkül érte el a buszcsatlakozást Szentendre-Izbégről Pilisszentlászlóra.
Ezen a verőfényes vasárnap délelőttön bizony minden árnyékban töltött perc sok értékes energiát megspórolt a túrázni vágyóknak. Nem csoda hát, hogy Pilisszentlászló főterén a kis kápolna árnyékából szemlélgettük Szent László királyunk mellszobrát. Utunk első szakasza a célként kitűzött Vöröskő felé kisebb nekirugaszkodást követelt, bár az emelkedő korántsem volt embert próbáló, de páran kissé elszoktunk a természetjárástól.
Volt ám mit nézni, főleg a gombák kedvelőinek valóságos kánaán volt az ösvény, le sem kellett térni róla, szinte minden lépés után újabb és újabb étvágykeltő, vagy épp szemet gyönyörködtető erdei gombakreációra bukkantunk, épp csak le kellett hajolni érte. Így aztán már a kezdetekben gyakorta kettészakadt a csoportunk, de kisebb lemaradásainkat egy darabig jól tűrték a fürgébb lábú társaink, akik bizony jóval előttünk értek a “célba”, de ne vágjak a dolgok elejébe, hisz pont erről szól a természet, hogy mindennek megvan az ideje. S a fogékony kirándulót erre tanítja is.
A több szem többet lát elve nemcsak két gombaimádónak kedvezett, hanem csoportvezetőnknek hála, egy cseresznye-faóriás formájában a legzamatosabb vadcseresznyével kényeztette el azokat, kik időt és fáradtságot nem sajnálva megragadták az alkalmat. Főúri desszertnek is beillett volna, de ebédidei “tízórainkat” csak ezután, a feng-shui nyugalmát árasztó Pap-réten költöttük el.
Az égen elszórtan felhőtornyok biztosítottak időnként felüdülést a páradús, rekkenő 33 fokban. Sajna a dél múltával egyre ritkábban örvendeztettek, ezért is jól esett, hogy a napos rét után ismét tölgyek s más fák lombjai alatt folytatódott utunk Vörös-kőre.
Mire a kilátóra ért a “lassú” alakulat, már egyértelmű lett, hogy a “gyorsak” más utat választanak a hegyről lefele Leányfalura. Mi még a lelket szárnyaltató kilátással eltelve javában falatoztunk, mikor ők elindultak Leányfalu felé.
Érdemes volt alaposan megpihentetni lábaink, mert biza a Leányfaluba vezető piros kereszttel jelzett út pár helyen bokaficamot kockáztató meredekséggel ereszkedett alá.
A sors útjai viszont már csak olyanok, hogy az együtt-indulókat az Esztergomba tartó buszon újra összehozta…
Ekkora már a fáradtság és a kellemes illatú, de fülledt erdei levegő annyira ránk telepedett, hogy legszívesebben megmártóztunk volna egy apró vagyis mini tavacskában, melyben ezüstösen és aranylón csillámlott az élet.
Élményekkel, barátságokkal és gombával gazdagabban tértünk haza… Frissítő zuhany helyett egy utcai kúttal kellett beérnünk. Már jóval magunk mögött hagytuk a szebb napokat látott, kettéhasadt öntött vas csodát, mikor eszembe jutott a kis herceg kútja – és elszégyelltem magam, hogy nem készítettem (LP) képet róla.


LP, CÉ

Sorry, the comment form is closed at this time.