aug 202017
 

Hagyományos programjaink közül az idén is elindultunk Nagyboldogasszony napján, hogy lerójuk tiszteletünket Égi Édesanyánknak.
Az lelkes csapat Pilisszentléleki emlékműnél kezdte a zarándoklatot.
A következő állomás a Szentlélek forrás. Frissítő vize előbb a testet, majd a lelket vette kezelésbe. Nem messze tőle van a következő a Nagyboldogasszony forrás. Itt már felvettük a zarándoklathoz illő alázatot: Énekeltünk, kértük segítségét utunkhoz. Feltöltöttük kulacsainkat, és indultunk a tető fele. Emberpróbáló, meredek szakasz kicsit szétszórta a csapatot,de a hit és a támogatás mindenkit felsegített a Boldogasszony tetőre. Megpihentünk, énekeltünk, elmélkedtünk. Lefele útba ejtettük a Pünkösdkor megtisztított forrást. Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy ide még vissza kell térnünk. A fakadó víz egy része megkerülte a kifolyót. Egy erdei pihenőben jóízűen elfogyasztottuk elemózsiánkat ittunk rá a forrásvízből aztán elindultunk az „Erdei Boldogasszony”-hoz. Az idő vasfoga komoly nyomokat hagyott mind a védőkosáron, mind a szobron. Mielőbb segítségére kell sietnünk. Visszafelé egy hálaadás erejéig megálltunk a Pálos romoknál, majd indultunk Esztergomba. Mariann és Zoli elvált tőlünk. Útközben csatlakozott hozzánk Árpi. Együtt köszöntük meg Nagyasszonyunktól, hogy vigyázó két szeme óvta mindennapjainkat. Jó érzéssel, fáradtságérzet nélkül, lelki táplálékkal gazdagodva indultunk otthonaink fele.
Köszönöm a résztvevőknek, hogy adták Magukat egyesületünk egyik hagyományának tovább élesztéséhez.

Kassai Kálmán

Sorry, the comment form is closed at this time.