ápr 112013
 

Hóvirág túra a Getén

„A Gerecse hegység sosem játszott kiemelkedő szerepet sem a főváros, sem a magyar
turista életében. A fővároshoz való közelsége ellenére is a Pilissel- és kisebb részben a
Vértessel szemben is- mindig meg kellett elégednie a Hamupipőke hálátlan szerepével.”
Ezeket a sorokat Polgárdy Géza írta 1940-ben a Gerecse és Gete hegység kalauzában.
Eme „Hamupipőke” szerep csökkentése érdekében kirándulást tettünk a Gerecsében. Ezen belül is a Getét barangoltuk be.
2013. március 10-én 8.35-kor indultunk Esztergomból autóbusszal Tokodra. A faluból 14 főből álló vidám csapatunk a tokodi szőlők felé vette az irányt. Első pihenőnket a Juhász pincénél tartottuk, ahol egy kis étellel és frissítő itallal készültünk fel az előttünk magasodó Gete „meghódítására.”
Gete_1
Egyre erősebben emelkedő utunkat az erdőben, szinte végig kísérték a tavasz első hírnökeinek is nevezett hóvirágok. Ezek a kedves virágok bármerre tekintettünk szőnyegszerűen elterülve az egész erdőt beborították. A virágokban gyönyörködve a szuszogtató emelkedők leküzdése is könnyebben ment.
A csúcsra érkezve még a nap is mosolygott ránk, így melengető sugarai pihenésre csábítottak. Az elénk táruló panorámát a távoli felhősödés sem tudta megzavarni.
Gete_2
A lefelé vezető utunk kényelmesen ereszkedett Csolnok irányában, így még sokáig csodálhattuk a Pilis hegység nyújtotta panorámát. Majd éles balkanyarral visszafordultunk Tokod irányába, hogy a kellemes túránk fáradalmait a Juhász pincénél pihenjük ki.
Végezetül álljon itt pár sor a Gerecséről.
Gete_3
A Gerecse a Tatai-árok és a Duna völgye között helyezkedik el. Dunazug-hegység néven
összefoglalt rögcsoport kiterjedtebb nyugati, a Dorogi- és a Zsámbéki-medencéig terjedő
része. Alacsony középhegység, átlagos magassága 400 m. Túlnyomóan mészkő és délen dolomit, északon márga rétegek építik fel, helyenként homokkő is előfordul. Nyugati nagyobb részét összefüggő erdőség borítja, rögei között kis medencék (Tardosi-, Héregi-, Tarjáni-) vannak, ez a rész vízben szegény (Szent László-víz, Bikol-patak). Keleti részét lösztakaróval borított, lankás dombvidékéből kiemelkedő rögök alkotják. Ilyen a mogyorósbányai Kőszikla (297 m), a bajóti Öreg-kő (375 m), a Gete (457 m).

Szabóné Juhász Veronika

Sorry, the comment form is closed at this time.