Júl 282014
 

Az Esztergom Vaskapu-hegyen, a Brilli Gyula Menedékház alapkőletételének száz éves évfordulójára rendezett ünnepségünk sok kellemes percet szerzett. Nagyon sok visszajelzést kaptam, a városban, ismeretlenek, ismerősök, civilek, turisták mind-mind köszönték, hogy megemlékeztünk. Külön öröm, hogy az elődök ma élő leszármazottainak száma is egyre gyarapszik. Nekünk is jól estek akkor is, most is az utóhangok, gratulációk.
Külön hozadéka az ünnepségünknek, hogy az MTE elnöke Schőnviszky László, aki jelenlétével is megtisztelt bennünket, felajánlott az ünnepségre 100 000 Ft-ot. Ebből sikerült elkészíttetnünk ezt a jubileumi táblát. A támogatást ezúton is köszönjük. A táblán a Menedékház történetének részletei, az Esztergomi Osztály elérhetőségei mellett az elődök által 1921-ben állított (a háztól alig 100 méterre lévő ) Magyarok Nagyasszonya szoborra is felhívjuk a figyelmet.

A cikk folytatódik a video alatt
(A vitrin szövege is letölthető!)…



Kattints ide a vitrin szövegének megtekintéséhez!

Környékét és a szobrot is osztályunk gondozza, környezetének rendezését és felújítását tűzte magának feladatul. 1921-ben az elődök példátlan összefogást generáltak a városban és a turista társadalomban. A mai időkben, ha csak ennek töredékét elérjük, akkor mondhatjuk, hogy tettünk valamit az elődök tetteinek ápolása terén.
Reményeink szerint az MTE honlapján rögzítésre kerül az esemény.

Tisztelettel: Kassai Kálmán
MTEEO elnök

Sorry, the comment form is closed at this time.