Nagyboldogasszony 2018. augusztus 15.

 Mária ünnep, zarándoklat   Nagyboldogasszony 2018. augusztus 15. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
aug 152018
 

Ezen a jeles napon gyönyörű és kellemes idővel örvendeztetett meg minket a természet és Nagyasszonyunk.Több éves hagyományunk, hogy ilyenkor felkeressük a számunkra kedves és hozzá kötődő helyeket.
Nem nagy létszámú de lelkes csapatunk, megerősítve Gabika két unokájával, először a Szentlélek fölött magasodó Boldogasszony tetőt látogatta meg. Visszatérve az Égett-hárshoz megnéztük a nemrég kitisztított és felélesztett Álmos-forrást. Szépen csörgedezik a vize, látni, hogy a madarak és nagyobb állatok is oltják itt szomjukat. Ezután következett a Ráró-hegy közelében lévő “Erdei Boldogasszony” felkeresése. Sajnos a szobrot és a környezetét megviselte az idő vasfoga, ezért Kálmán hazahozta Nagyasszonyunkat. Reméljük felújítva hamarosan visszatérhet erdei magányába. Itt költöttük el ebédünket. Visszaúton a Pálos romoknál kis pihenőt tartottunk. Énekünket megköszönte az ott pihenő hölgy és sárgadinnyével kínált meg minket, ami igen jól esett a kánikulai melegben.
Utunk végső állomása a Vaskapunál lévő Magyarok Nagyasszonya szobor volt. Természetesen mindenhol elénekeltük ősi Himnuszunkat, kérve segítségét és óvó keze oltalmát, áldását. Itt egy virágcsokorral érkező házaspár csatlakozott hozzánk. Jó érzés látni, hogy sokan látogatják ezt a kis emlékhelyet.


Magyarok Nagyasszonya 2017

 Mária ünnep, vaskapu menedékház, zarándoklat   Magyarok Nagyasszonya 2017 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 082017
 

Immár kilencedik alkalommal tartottunk megemlékezést Égi Édesanyánknál.
Szerencsére mindig akad jónéhány nyitott szívű ember, aki emlékezik Égi Édesanyánknak adott ígéretére és október nyolcadikán elindul gyalog a Márta panziótól a Vaskapuba elődeink által 1921-ben állított Magyarok Nagyasszonya szoborhoz. Induláskor mindenki választott magának egy saját felajánlást. Közösen pedig egyéni életutunk megtalálását, és ezzel együtt a MAGYARSÁG egymásra találásának elősegítésére ajánlottuk utunkat. A Nap nem kísért bennünket, de szép tiszta zarándokidőben élveztük a jó levegőt és a pazar kilátást. Kényelmes tempóban egy óra alatt felértünk. Kiegészült a csapat az autóval érkezőkkel. Aurélia megint kedves köszöntőt mondott, többen megosztották érzéseiket a csapattal. Égi Édesanyánk közöttünk volt. A szeretet terét létrehoztuk, elengedtük a város felé, majd mindenki a saját részét hazavihette. Megköszöntük az égiek segítségét, úgy indultunk haza, hogy jövőre Veletek ugyanitt.
Isten áldásával
Üdv: Kassai Kálmán

Nagyboldogasszony Zarándoklat 2017

 Mária ünnep, zarándoklat   Nagyboldogasszony Zarándoklat 2017 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
aug 202017
 

Hagyományos programjaink közül az idén is elindultunk Nagyboldogasszony napján, hogy lerójuk tiszteletünket Égi Édesanyánknak.
Az lelkes csapat Pilisszentléleki emlékműnél kezdte a zarándoklatot.
A következő állomás a Szentlélek forrás. Frissítő vize előbb a testet, majd a lelket vette kezelésbe. Nem messze tőle van a következő a Nagyboldogasszony forrás. Itt már felvettük a zarándoklathoz illő alázatot: Énekeltünk, kértük segítségét utunkhoz. Feltöltöttük kulacsainkat, és indultunk a tető fele. Emberpróbáló, meredek szakasz kicsit szétszórta a csapatot,de a hit és a támogatás mindenkit felsegített a Boldogasszony tetőre. Megpihentünk, énekeltünk, elmélkedtünk. Lefele útba ejtettük a Pünkösdkor megtisztított forrást. Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy ide még vissza kell térnünk. A fakadó víz egy része megkerülte a kifolyót. Egy erdei pihenőben jóízűen elfogyasztottuk elemózsiánkat ittunk rá a forrásvízből aztán elindultunk az “Erdei Boldogasszony”-hoz. Az idő vasfoga komoly nyomokat hagyott mind a védőkosáron, mind a szobron. Mielőbb segítségére kell sietnünk. Visszafelé egy hálaadás erejéig megálltunk a Pálos romoknál, majd indultunk Esztergomba. Mariann és Zoli elvált tőlünk. Útközben csatlakozott hozzánk Árpi. Együtt köszöntük meg Nagyasszonyunktól, hogy vigyázó két szeme óvta mindennapjainkat. Jó érzéssel, fáradtságérzet nélkül, lelki táplálékkal gazdagodva indultunk otthonaink fele.
Köszönöm a résztvevőknek, hogy adták Magukat egyesületünk egyik hagyományának tovább élesztéséhez.

Kassai Kálmán

Boldog Özséb túra 2016

 zarándoklat   Boldog Özséb túra 2016 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 252016
 

Már közel 10 éve minden évben összejövünk a Szent Adalbert Központban Boldog Özséb napján.
Most P. Csóka János atya a magyarországi pálosok rendfőnöke tartott nekünk elmélkedést és mutatott be szentmisét.

Az elmélkedése a lemondásról szólt, mintegy felvezetve a Boldog Özséb korabeli pálosok sivatagi életét bemutató szentbeszédét. Én most csak a felvezetőről írok.

Csóka atya elgondolkodtatóan beszélt arról, hogy egyre gyorsuló környezetben élünk. A technikai eszközök és az általuk nyújtott látszólagos lehetőségek olyan széles spektrumot ölelnek fel, hogy nincs az az emberi elme, ami ezt követni tudná. Mintha ez is lenne a cél ezekkel az eszközökkel: “Vedd meg, használd, de egyből érezd is, hogy már van jobb, és ami van, az már nem elég. Ha érzed a hiányt, akkor pedig cseréld le máris!” Ez a világ eltitkolja azt, hogy hiába vesszük meg ezeket az eszközöket, a hiányérzet nem fog elmúlni. Az “eszközök” pedig beleivódnak a gondolatainkba. Ma már egy szülő is, ha hazaérkezik munkájából, nagyon nehezen tud leállni. Nehezen tudja kikapcsolni munkájával, vagy virtuális magánéletével kapcsolatos dolgokat. Megnézi a munkahelyi leveleket akkor is, amikor a családjával kellene foglalkozni. Az Interneten pedig a hálózatokkal kapcsolatban érez folyamatos késztetést arra, hogy “megismerje”, mással mi történt és maga életét is ugyanígy ossza a meg a hálózat felé. Látszólag magánéletével foglalkozik ilyenkor, de talán észre sem veszi, hogy pont emiatt az igazi kapcsolatokra nem jut elegendő figyelem. A médiumok (elsősorban a TV) pedig segíti lerombolni azt a kevés önállóságot, amit az eszközök meghagynak.
Ez az a világ, ami mint egy örvény húzza az embereket. Olyan, mintha valami hatalom ezzel akarná elérni célját: át akarja venni az irányítást a gondolatokban is. A cél pont az emberi kapcsolatok kiüresítése. Nem véletlen, hogy a “fejlett” világban olyan kevés gyermek születik. Nagyobb értéke van a “dolgoknak”, mint a gyermekeknek.
A világnak ebből a szempontból szerencsésebb részén talán több maradt a szeretetből és békéből. Egy afrikai fűsátorban még nem felejtették el azt, hogy Isten szándéka a családban (is) kiteljesedő szeretet, amit tovább kell adni még akkor is, ha kegyetlenül nehéz helyzetben is élnek.

De van egy másik világ is:
Ha le tudunk mondani bizonyos igényekről, akkor egyszer csak kinyílik egy új horizont. Ha jól végiggondoljuk, akkor meglátjuk, hogy ebben a végtelen térben mennyivel több lehetőség van. Hisz’ ez a dimenzió a szeretet dimenziója. A szereteté, amelyben a legtökéletesebb maga az Úr. Minél több dologról sikerül lemondani, annál jobban látszik ez az új táj.
Csak annyit kell tennünk: mérlegeljük, hogy hányadik helyre tesszük a világ anyagi dolgait, a családi kapcsolatainkat, baráti viszonyainkat. Vajon hol van hely ezekhez képest Jézusnak?
Próbáljunk lemondani valamiről, valamiért! Valamiről, Valakiért!


Boldog Özséb zarándoklat beszámoló

 zarándoklat   Boldog Özséb zarándoklat beszámoló bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 222015
 

Hagyományos Boldog Özséb zarándoklatra ismét összejött egy csapat.
Imával indítottunk. Kértük Boldog Özsébet, fogadja utunkat szeretettel és vezessen bennünket.
Tízen indultunk a Galagonyás úti kereszttől. Patkó Feri barátunk ismét küldött útravalót, egy flaska vörösbort.
Ki-ki a saját tempójában saját, gondolataival és felajánlásával vágott neki az útnak.
Borús, de kellemes idővel fogadta a kissé szétszóródott csapatot a lajtoskerti erdő rész.
Nem sokkal ezután a Nap is felragyogott néhány percre, mintha minket bátorítana.
Már közeledtünk Pilisszentlélekhez mikor Patkó Feri erősítője az eszünkbe jutott. Egy kis harangjátékkal behangoltuk
Nagyon finom volt, nagyon jól esett mint a következő kép, tanúsítja hogy jócskán megfogyatkozott miután körbejárta a csapatot..
Pilisszentléleken a Pálos Kolostornál énekkel adtuk tiszteletünket. Itt csatlakozott hozzánk két régi ismerős.
A Pilistetőhöz közeledve ismét köszöntött bennünket a Nap majd hagyta, hogy ködbe burkolódzzon a csúcs
és a nemrég felavatott Boldog Özséb kilátó.
Itt találkoztunk a Pilisszántóról jöttekkel, Csobánkáról a Pilisi Lélekigazító Műhelytől jövőkkel és másokkal.
A kilátó mellett körbe álltunk a kör közepén gyertyát gyújtottunk. Mindenki egy-egy mécsest gyújtott, és az égő gyertya köré helyezte mécsesét. Nagyon képletes volt, hogy Esztergomból, Tokodról, Kesztölcről, Nagykovácsiból, Piliscsabáról, Pilisszántóról, Pilisszentkeresztről, Budapestről, Szekszárdról jött mécsesek egybeértek, és így köszöntötték Boldog Özsébet égi születésnapján.
Elénekeltük Boldog Özséb Himnuszát, Ősi és mostani himnuszunkat és még továbbra is egymás kezét fogva átélhettük, az égiek jelenlétét. Mindenki elmondta hogy mivel köszönti az ünnepeltet.
Csodálatos avatóbeszédnek is beillő gondolatsort hallhattunk.
Összeadtuk lángjainkat, összeadtuk gondolatainkat, kéréseinket, fogadalmainkat.
Megköszöntük Boldog Özsébnek, hogy segített bennünket testi, lelki, szellemi gyarapodásunkban.
Kértük, hogy vigyázzon a megsérült Pilisre, Ránk, Nemzetünkre, Kárpát Hazánkra, Föld Anyánkra.

Elfogyasztottuk elemózsiánkat, mindenki indult Hazafelé, hogy Otthon szét oszthassa a Szeretetét. amit itt kapott.

JÖVŐRE VELETEK UGYANITT. ISTEN ÁLDÁSÁVAL.


Boldogasszony 2013

 zarándoklat   Boldogasszony 2013 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
aug 162013
 

Tegnap az új Erdei Boldogasszony szobor elkezdett vigyázni ránk azon a helyen, ahonnan az előző eltűnt.

Rövidesen részletes leírást is közzéteszünk fényképpel, videóval.

2013 első zarándoklata

 zarándoklat   2013 első zarándoklata bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 212013
 

Ez évi első rendezvényünket megtartottuk. Sok érdeklődő volt a 19-i ünnepségünkön és koszorúzásunkon is.

20-án egy lelkes csapat vágott neki a hagyományos Boldog Özséb zarándoklatunknak.
A januári időjárás kegyes volt hozzánk. Esztergomtól Klastrompusztáig mínusz 1-3 fok között tapostuk a 40 centiméteres szűz havat. Nem volt számottevő szél és jegesedés sem. Kesztölcön misével, majd nagyon finom házi pálinkával, forralt borral, pogácsával vártak bennünket. Sajnos sok bejelentkezőt elijesztett az időjárás előjelzés.

Erdei Boldogasszony 2012 augusztus 15

 zarándoklat   Erdei Boldogasszony 2012 augusztus 15 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
aug 172012
 

Nagyboldogasszony napján Pilisszentlélekről indultunk. Már induláskor meglepett bennünket Kálmán egy ismerősével, aki csodálatos kecskesajtot árult. Három ízesítéssel kóstolhattuk meg: fokhagymás, borsikafüves (csombor) és natúr. Vettünk is egy akkora adagot, hogy az ebédnél mindenkinek jutott. Ami különleges volt: nem volt “kecske-szaga” a sajtnak. Ez talán annak köszönhető, hogy mind az állattartásnál, mind a feldolgozáskor nagy tisztaságot tapasztaltunk.
Első úticélunk a Pálos kolostorrom volt, ahol egy gyertyagyújtással és a Boldogasszony anyánk eléneklésével teremtettük meg a nap hangulatának alapját.

Az erdő szívesen fogadott minket

Ezután Pilisi kereszthez mentünk, amit a Pilis négy faluja (Pilisszentlélek, Pilisszentlászló, Pilisszántó, Pilisszentkereszt) állított még a ’90-es években.

Köszönet a négy település szorgos polgárainak!

Amiért ezt a zarándoklatot végeztük:
Meglátogattuk az Erdei Boldogasszonyt. Sajnos azt a fonott kupolát, ami a szobor védelmét lett volna szolgálni valaki elvitte. Elhatároztuk, hogy a legközelebbi alkalommal méltó helyet készítünk a Magyarok Nagyasszonyának.

A Boldogasszony mosolyog

Utunk a maróti gerincen vezetett végig.

Útközben egy érdekes alakzatot találtunk. Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy ki mit “lát ki belőle”.

Manó? Gorilla? Női test? …

Mondd el, hogy szerinted mit ábrázol ez a gyökér! Hozzászólásod a képgaléria alatt írhatod meg.

Utolsó állomásunk a Vaskapui Mária szobor volt.

Képek a zarándoklatról:

Élménybeszámoló a Márianosztrai Zarándoklatról

 zarándoklat   Élménybeszámoló a Márianosztrai Zarándoklatról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
máj 012012
 

Május első napján egy 20 fős esztergomi csoport ismét útnak indult a már hagyományos, de nem mindennapi gyalogos zarándoklatra Márianosztrára. Nos tehát a szokásos menetrend, átkelés a túlsó partra, ahol Imre diakónus (pálos szerzetes) várt bennünket, majd az áldás után elindultunk a szobi templom felé, ahol harangszóval fogadtak és egy tized rózsafüzér után harangszó kíséretében búcsúztak tőlünk.

Felemelő érzés volt. Utunk folytatódott a szokásos hegyen-völgyön, árkon-bokron át, útszakaszon a perzselő napsütésben. Rózsafüzért imádkozva haladtunk a mi Máriánkhoz. Vajon miért éppen május első napjára esett a választás? Mindenképpen méltó kezdés egy tartalmas zarándoklattal indítani a Szűzanya hónapját, köszönteni Őt, hálát adni és kérni az Ő közbenjárását. Május 1. Szent József a munkás és a munka ünnepe is. A munka elsősorban Isten ajándéka. Munka által élhetjük meg képességeinket. Így munkatársakként vehetünk részt Isten teremtő művében. A munkanélküliség viszont épp ebből fakadóan nagy megpróbáltatás a munkaképes ember számára. Ezen a napon róluk sem szabad megfeledkeznünk. Közben megérkeztünk Márianosztrára. József atya ezúttal a magyar Sion gyermekeiként üdvözölt bennünket és hozzá tette, hogy a magyar nép a korona nemzete, és a Szűzanya a koronát a fején hordozza. A szentmise után a csoport java része a Kálváriára ment, a többiek gyalogosan indultak vissza. Útközben rózsafüzért imádkoztunk és galagonya rügyeket-bimbókat-friss leveleket gyűjtöttünk. Ez kiváló természetes szív gyógyszer, gyógynövény. Ezúttal sokat elmélkedtem zarándoklatunk mementóján és mindig ugyanarra jutottam. „Kihez hasonlít az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt és hatalmas fává terebélyesedett, úgy, hogy az ég madarai tanyáztak ágai közt.“ (Lk19,20)