Brilli Gyula Menedékház alapkőletételének 109. évfordulója

 vaskapu menedékház   Brilli Gyula Menedékház alapkőletételének 109. évfordulója bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ápr 262023
 
Turistacsoportunk hagyományosan minden évben az alapkőletéti megemlékezést a Vaskapui Nagyasszonyunk szobornál tartja.
Az április 23-i, 10 órási ünnepségünk kezdetére már melegen sütött a nap. Azt vettük észre, hogy a környéken kirándulók közül egyre többen fedezik fel és keresik fel a szobrot. Odaérkezésünkkor már egy édesapa 3 kisgyerekkel gyönyörködött a szoborban és a körülötte lévő kilátásban.
Miután elhelyeztük a magunkkal hozott virágokat újabb látogatók érkeztek a szoborhoz. Összességében voltak házaspárok, kisgyerekes ill. 18 éves születésnapos családok, felvidéki Magyarok. Sőt Vác, Szolnok, Esztergom körzetéből is érkezett néhány kedves túrázó, akikkel az ünnepségünket még bensőségesebbé tudtuk varázsolni. Volt vers szavalat (köszönet érte Évának), Wass Albert könyv idézet (Zsuzsi jóvoltából) majd közösen elénekeltük az ősi  himnuszunkat.
Miután az ünnepségünk hivatalos részét lezártuk előkerültek a hazai finomságok és az illatos, ízes itókák is. Zsuzsi medvehagymás pogácsája, Kálmán pálinkája, borai emelték a hangulatunkat és a velünk együtt ünnepelőkét is. Köszönet Bélának, hogy kedves barátait felhozta a Vaskapu hegyre és így itt tudtunk találkozni. Bízunk benne, hogy még találkozunk.
Hazafelé tartva még felkerestük a Holop-forrást. Jóízű vizéből jutott a kulacsunkba is. Nem olyan bővizű mint régebben, de folyik belőle a víz. Szükség esetén a forrás tisztításával foglalkozni fogunk.
Azzal a jóérzéssel tértünk haza, hogy olyan emberekkel tudtunk találkozni, beszélgetni, akik értékelni tudták a hely szellemiségét.
 
Lejegyezték: Vince Gabriella és Schönek Tamás 
 Posted by at 14:00

Magyarok Nagyasszonya 2022. október 8.

 Mária ünnep, Nincs kategorizálva, vaskapu menedékház   Magyarok Nagyasszonya 2022. október 8. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 082022
 

Ismét ránk virradt ez a szívünknek kedves nap, és megemlékeztünk ÉGI ÉDESANYÁNKRÓL.
Haraszti Zsuzsanna vezetésével a zarándokok gyalog indultak 15.00-kor a Márta panziótól.
Egyesületünk évek óta a Vaskapu hegyen lévő Magyarok Nagyasszonya szobornál ünnepli ezt a jeles napot, melyet XIII. Leo pápa, Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás kérésére jelölt ki. Folytatás »

Összetartozás napja 2022

 Ünnepek, vaskapu menedékház   Összetartozás napja 2022 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jún 152022
 

Turista csoportunk harmadik alkalommal emlékezik 1920-ra a Vaskapu hegyi Nagyboldogasszony szobornál.
Az ünnepség köszöntőjét Kassai Kálmán elnök tartotta.
Beszédében kihangsúlyozta, hogy a további önsajnálatra nincs idő, kezünkbe kell venni a sorsunk alakítását. Első lépésként magunkat kell helyzetbe hozni. A változás alulról tud csak elindulni. megtörténni.

Az ünnepség keretén belül Folytatás »

Magyarok Nagyasszonya adakozás

 vaskapu menedékház   Magyarok Nagyasszonya adakozás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
márc 162022
 

Kedves Barátaim!

Több mint egy éve elhatározott tervünk vált valósággá 2021. augusztus 15-én NAGYBOLDOGASSZONY ünnepén.
Turista elődeink példáját követve közadakozásból felavattunk egy díszkaput Esztergom Vaskapu-hegyen a Magyarok Nagyasszonya szobor feljáratánál. Folytatás »

Nagyboldogasszony szobor körüli csinosítás következő állomása

 vaskapu menedékház   Nagyboldogasszony szobor körüli csinosítás következő állomása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
márc 232021
 

Örömmel írom, adom tudtodra kedves olvasó Túratársam, hogy a héten (a vetési naptár szerinti „virág nap”-on) tovább folytattuk a Nagyboldogasszony szobor körüli munkálkodást, kedd délután.
A sűvítő, hideg szél, borongós idő sem tántorította el három társamat attól, hogy a betervezett futórózsa ültetést elvégezzük. Teljes egyetértésben, harmóniában és boldog bizonyossággal abban, hogy meg fognak eredni az Árpádházi Szent Erzsébet futó rózsák, végeztük a munkánkat. Antinak még Folytatás »

Mérleg napi Boldogasszony beavató túra (2020)

 kirándulás, vaskapu menedékház   Mérleg napi Boldogasszony beavató túra (2020) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 012020
 

Megint elmúlt egy év. A január első napja nagyrészt verőfényes napsütésben találta vidám, friss kis csapatunkat. A mai nap mottója (Károli bibliából – János VIII/32.) így szól: „És megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá (…szabadosokká..) tészen titeket”

A túra az esztergomi kórház parkolójából indult 10 órakor. Útvonalunknak választottuk az alábbi helyeket, mint a Petőfi utca – Belvárosi kálvária – Jópásztor kápolna – Csurgó kút – Vörös kereszt- Vaskapu Magyarok Nagyasszonya Szobor (itt énekeltünk, imádkoztunk) – Dunapart – Országzászló. A túrán jó hangulatba haladtunk végig felelevenítve az elmúlt év bennünket érintő eseményeiből néhányat. Majd a Dunaparton, 15 óra után, csatlakoztunk Folytatás »

Magyarok Nagyasszonya 2017

 Mária ünnep, vaskapu menedékház, zarándoklat   Magyarok Nagyasszonya 2017 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 082017
 

Immár kilencedik alkalommal tartottunk megemlékezést Égi Édesanyánknál.
Szerencsére mindig akad jónéhány nyitott szívű ember, aki emlékezik Égi Édesanyánknak adott ígéretére és október nyolcadikán elindul gyalog a Márta panziótól a Vaskapuba elődeink által 1921-ben állított Magyarok Nagyasszonya szoborhoz. Induláskor mindenki választott magának egy saját felajánlást. Közösen pedig egyéni életutunk megtalálását, és ezzel együtt a MAGYARSÁG egymásra találásának elősegítésére ajánlottuk utunkat. A Nap nem kísért bennünket, de szép tiszta zarándokidőben élveztük a jó levegőt és a pazar kilátást. Kényelmes tempóban egy óra alatt felértünk. Kiegészült a csapat az autóval érkezőkkel. Aurélia megint kedves köszöntőt mondott, többen megosztották érzéseiket a csapattal. Égi Édesanyánk közöttünk volt. A szeretet terét létrehoztuk, elengedtük a város felé, majd mindenki a saját részét hazavihette. Megköszöntük az égiek segítségét, úgy indultunk haza, hogy jövőre Veletek ugyanitt.
Isten áldásával
Üdv: Kassai Kálmán

Rózsaültetés

 vaskapu menedékház   Rózsaültetés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
febr 242015
 

Az alábbi fényképek 2013 tavaszán készültek. Túratársnőmmel, Veronikával örökbe fogadtunk egy-egy Árpád-házi Szent Erzsébet rózsát. A rózsákat a vaskapu-hegyi Magyarok-Nagyasszonya szobornál ültettük el. Mindkettőt meglocsoltuk, majd betakartuk. Több túratársunk is ültetett már rózsákat, amelyek nagy örömünkre, azóta is szépen fejlődnek. A fényképeket Thuri Ede készítette.


Kattints a képre a nagyításhoz!

Magyarok Nagyasszonya szobor

 vaskapu menedékház   Magyarok Nagyasszonya szobor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
aug 182014
 

A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya a természetjáráson kívül kezdettől fogva feladatának tekintette és tekinti a lelki értékek ápolását is. Nem véletlen tehát, hogy az első világháborút követően arra az elhatározásra jutott, szobrot állít Magyarország Égi Patrónájának, a Magyarok Nagyasszonyának. A Turisták Lapja 1921. évi egyik száma a következőképpen tájékoztatta olvasóit e nemes szándékról: „Már 1914-ben, közvetlen a világháború kitörése előtti időben, épített a M.T.E Esztergomi Osztálya a Vaskapun csinos szilárd menedékházat, honnan páratlan szépségű kilátás nyílik a hegy alatt elterülő Esztergom városára . Messze belátunk innen a Duna túlsó partjára is, hol szép időben a Szittnyáig elkalandozhat pillantásunk. Aki itt áll a menedékház teraszán s élvezi az előtte elterülő magasztos panorámát, lehetetlen, hogy annak szíve meg ne rendüljön, ha arra gondol, hogy az az óriási terület, melyet innen áttekinthet, a Duna túlsó partjától kezdve egész a távol kékjébe vesző hegyekig már nem Magyarország területe…Esztergom hazafias turistáink szívében fogant meg a gondolat, hogy ezen a gyönyörű ponton…szobrot állítsanak Magyarország Védasszonyának, kinek Szent István felajánlotta trónját és országát” – olvashatjuk a cikkben. A szoborállítás egyik célja minden bizonnyal az volt, hogy a határmódosítással elszakított nemzettestvérek legalább Égi Patrónánk látóterében lehessenek. A város hazafias szívét megragadta a magasztos gondolat, az elhatározást tettek követték, így hamarosan sikerült összegyűjteni az ehhez szükséges pénzt – a korabeli avatási meghívó szavai szerint – „Magyarok Nagyasszonya tiszteletére és a destruktív forradalmak ínséges idejének emlékére.”

A Homor Imre által jegyzett tudósítás a Turisták Lapjában közli a szoborállítást megelőző adománygyűjtés részleteit: „Az első 100 koronás adományt e czélra Philipp Konrád tette le fiainak a háborúból való szerencsés hazatérése emlékére. A román megszálló csapatoknak Esztergomból való kivonulása napján 1919. októberében a vaskapui menedékházhoz kivonult egy kiránduló társaság, amely ismét szóba hozta a Mária-szobor eszméjét és e czélra nyomban gyűjtést indított, amelynek eredménye az 1000 koronát felülhaladta. Ennek nyilvánosságra jutása után Esztergom közönsége vetélkedve sietett adományaival a terv megvalósításához. Schiffer Ferencz prelátuskanonok azon kikötéssel, hogy a felállítandó szobor Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, magyaros tekintettel és viseletben, vállalta a szobor elkészíttetésének összes költségeit.” Az esztergomi turisták gyűjtése a szoborra tovább folytatódott, így a korabeli sajtó beszámolója alapján a Varga Kálmán mérnök tervei szerint
elkészülhetett a mű. A hatalmas adomány ellenére Schiffer Ferenc nem kívánt részt venni sem a felszentelésnél, sem pedig a szobor felállításánál. A turista egyesület dalárdája, hogy háláját valamilyen módon mégis kifejezze, az ünnepséget megelőző vasárnap este szerenáddal lepte meg őt.

1921. augusztus 15-éről e jeles napról, illetve az ünnepségről az Esztergom című lap 1921-08-17/95. száma részletesen beszámolt. Érdemes beleolvasni a korabeli tudósításba: „A felszentelés hétfőn, Nagyboldogasszony ünnepén történt, mely egyszersmind a főszékesegyház búcsúnapja. Ez alkalomra a környékbeli falvak népe búcsújáró menetekben nagy számmal zarándokolt az esztergomi bazilikába, amelynek szentélyében felvirágozott hordozható állványon állott a vaskapui Mária-szobor a Holló-cserkész csapat tagjainak díszőrsége mellett. Az ünnepi szentmisét, amelyre a főszékesegyház hatalmas csarnoka zsúfolásig megtelt hívő közönséggel, Dr. Csernoch János bíbornok-hercegprímás tartotta fényes segédlettel. Mise után szentbeszédet mondott, amely alkalommal őseink törhetetlen Mária-tiszteletéről szólva, dicsérő szavakkal emlékezett meg a turisták nemes törekvéséről is, amelyet a vaskapui Mária-szobor létesítése érdekében kifejtettek. A szobor ott fenn, a hegy ormán — úgymond — nemcsak bennünket fog eltölteni bizalommal a Magyarok Nagyasszonya iránt, hanem túloldali, elszakított testvéreinket is, akik felé a szobor biztató arca tekint. A nagy hatást keltett szentbeszéd után a főszékesegyházi énekkar az ősrégi „Boldogasszony Anyánk” kezdetű himnuszt adta elő .

A körmenet délután 3 órakor indult el a szoborral . A felvirágzott szobrot előbb a turista-egyesület tagjai vitték vállukon, majd a Kath. Legényegyesület és a Földmíves Ifjúsági Egyesület tagjai vették át. A hosszú úton szent énekeket zengedezve a hivek ezrei követték diadalútján a Vaskapui Máriát. Ilyen körmenet még nem volt Esztergomban. Igen sokan könnyeztek a megható látványon.

Mintegy másfél órás út után a körmenet felért a helyszínre. A szobor elhelyezése után Machovich Gyula dr. rövid szentbeszédet mondott, buzdította a híveket, hogy sokszor imádkozzanak e szobor előtt a bűnösök megtéréséért és Magyarország sorsának jobbrafordulásáért. A szentbeszédet litánia és Te Deum követte és a Himnusz eléneklése zárta be.

Az ünnepély egyházi részének befejezése után, Padányi Andor a turista-egyesület elnöke szép beszédben megköszönte Dr. Machovich prelátusnak, hogy a körmenetet vezetni és a felállítás ünnepségét emelni szíves volt. Intette Esztergom közönségét, hogy a szobrot becsülje meg, fenntartását pedig hazafias és vallásos kötelességének ismerje. Utána Brutsy János a Magyar Turista Egyesület központja nevében üdvözölte az esztergomi osztályt örömünnepe alkalmából.

A kilátónál soha ennyien még nem voltak, mint ez alkalommal. Az egész környéket ellepték a kirándulók csoportjai, köztük számos fővárosi vendég. A dalárda szebbnél-szebb énekekkel szórakoztatta a közönséget. A felkelő hold a Vaskapura tekintve csupa örvendező arcot látott; a Mária-szobor éjszakába pirosló mécse előtt pedig az uj Esztergom géniusza térdelt áldást kérve a városra és mindazokra, akiknek e feledhetetlen nap rendezésében része volt.“

Az eredeti faszobor, amely a korabeli dokumentumok alapján művészien faragott és harmonikus színekben pompázó 1,20 méter magas volt. Mária kék palásttal, piros béléssel, szegélyén aranyozott dísszel, magyaros, huszárkötéses pruszlikban karján a gyermek Jézussal, fején ragyogó koronával, 1946-ig állt a talapzatán, majd a turisták kicserélték a mai kőszoborra. Sajnos az eredeti szobor további sorsáról nincsenek információk.

nagyboldogasszony-vitrin01

Az Esztergomi Osztály kötelességének érzi, hogy felvállalja az elődök örökségét ezen a téren is, ennek megfelelően rendszeresen gondozza és ápolja a szobor környékét. Minden év október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén pedig megemlékezést tart a szobornál az eredetileg is kitűzött célt szem előtt tartva, mely szerint „…új életre kelteni az Esztergomi Osztály – keresztény magyar elődeink évszázadokon keresztül gyakorolt, csak a meggyengült utódokban feledésnek indult – kegyeletét a Magyarok Nagyasszonya iránt.“

Tervei szerint a százéves jubileumra ismét sikerül olyan összefogást kovácsolni Esztergomban mint az elődök idején. A felújítás és méltó környezet kialakítás már időszerű.

Minden javaslatot, felajánlást tisztelettel várunk és megköszönünk a kapcsolati oldalon keresztül.

Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának Egyesülete


Közadakozás a képen látható szobor centenáriumi ünnepségére

Magyarok Nagyasszonya

Egyesületünk az 1911-ben alapított  patinás Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya szellemi utódjának tekinti magát. Ők építették 1914-ben Vaskapuhegyre a ma is népszerű Menedékházat, 1921-ben pedig nem messze a Menedékházhoz egy csodálatos Magyarok Nagyasszonya szobrot. Azért tették ez utóbbit, hogy Égi Édesanyánk legalább tekintetével áldásával támogassa a Duna túl oldalán élő, elszakított testvéreinket.

Az Összetartozás napjának megünneplését itt tartotta egyesületünk. Itt gyújtottuk az Összetartozás tüzét, itt emlékeztünk. Itt és ekkor jött az ötlet, hogy Esztergomnak ez lehetne a legautentikusabb helye ezután minden évben ennek megünneplésére, hisz elődeink pont e nemes gondolattól vezérelve állították. A szobrot és környékét mi gondozzuk. Erőnkhöz mérten  egy kulturált környezet megtartásán fáradozunk.

Jövőre a szobor száz éves lesz. A környezetre és a megközelítésre ráférne egy kis csinosítás.
Büszkeséggel venné az utókor, ha a mi generációnk is hozzátenne valamit száz éve élt elődeink munkájához.

Száz évvel ezelőtt is alulról jövő kezdeményezésként, közadakozással indult a szoborállítás.

Most is ennek továbbviteléhez  keresünk partnereket.

Szeretnénk, ha Esztergom városát elsők között üdvözölhetnénk.  Milyen szép lenne ha mostantól számítanánk a fogamzást, és mint egy csecsemő, kilenc hónap múlva, megszületne egy szép új környezet. Ott ünnepelhetnénk elszakított testvéreinkkel A mostani generáció keze nyoma ott ragyogna ismét száz évig.

Bankszámla: Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya Egyesülete
11600006-00000000-46610175

További információ: vaskapu1911@gmail.com


Tervek

MTE-EO-Magyarok-Nagyasszonya-szobor-20200402


Elindult a gyűjtés

A megvalósításért a MAGYAR TURISTA EGYESÜLET ESZTERGOMI OSZTÁLYÁNAK EGYESÜLETE ANNAK TAGSÁGA ÉS VEZETŐSÉGE VÁLLAL FELELŐSÉGET.
Eddig összegyűjtve:

(frissítve: 2022.12.12)
A gyűjtés állása
A gyűjtés állása: (első ütem)




A kivitelezés állása:

Fényképek a kivitelezés első lépéséről:(Elkészült a betonalap)


2021.06.05.


Meghívó a díszkapu avatására

SZERETETTEL MEGHÍVJUK ESZTERGOM VASKAPU HEGYEN LÉVŐ
MAGYAROK NAGYASSZONYA
SZOBOR SZÁZ ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGÉRE.


meghívó-0604


Díszkapu avatási ünnepség

Kedves Barátaim!

Több, mint egy éve elhatározott tervünk vált valósággá 2021. augusztus 15-én
NAGYBOLDOGASSZONY ünnepén.
Turista elődeink példáját követve közadakozásból felavattunk egy díszkaput Esztergom Vaskapu-hegyen a Magyarok Nagyasszonya szobor feljáratánál.
Reményeink szerint 2121-ben az akkori ESZTERGOMI TURISTÁK is hozzá tesznek valamit a szobor környezetéhez, és ők is azt vallják mint száz évvel ezelőtti elődeink és mi is ” AKI A MÚLTAT NEM BECSÜLI, A JÖVŐT NEM ÉRDEMLI.”

Köszönetet mondunk minden kedves adakozónak, esztergomi segítőinknek, felvidéki testvéreinknek, különösképpen Smidt Robert fafaragó mesternek.
Robi barátunk leküzdve a sok nehézséget megálmodta és elkészítette a jubileumi kaput.
Külön köszönjük Völner képviselő úrnak, aki végig támogatott bennünket és átsegített a hivatali akadályokon.

2008 óta egyesületünk itt tartja ünnepeit, sikeresen tudta létrehozni a SZERETET TERÉT.
Ezután a kapun áthaladva lélekben gazdagodva könnyebben tudjuk ismét megvalósítani a nyugalom és áhitat szigetét.
Dolgozunk azon hogy létrehozzunk egy emléklapot ,amivel megköszönhetjük segítőink figyelmességét.

Egyesületünk honlapján az éves beszámolóban tételesen elszámolunk az adományok minden forintjáról.
Elődeink 1921-es munkáiról szerencsére jó dokumentumok készültek. Szeretnénk készíteni egy olyan dokumentumot is, ami a jövő század esztergomi turistáinak támpontul szolgál.

Cikk a díszkapu avatásról:
A ma7.sk honlapjára ide kattintve olvasható a cikk.
Itt pedig egy videó nézhető meg róla…


2021.06.05.


Videó az eseményről

Az eseményről készült videó ide kattintva érhető el….

Jubileumi vitrin

 vaskapu menedékház   Jubileumi vitrin bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
júl 282014
 

Az Esztergom Vaskapu-hegyen, a Brilli Gyula Menedékház alapkőletételének száz éves évfordulójára rendezett ünnepségünk sok kellemes percet szerzett. Nagyon sok visszajelzést kaptam, a városban, ismeretlenek, ismerősök, civilek, turisták mind-mind köszönték, hogy megemlékeztünk. Külön öröm, hogy az elődök ma élő leszármazottainak száma is egyre gyarapszik. Nekünk is jól estek akkor is, most is az utóhangok, gratulációk.
Külön hozadéka az ünnepségünknek, hogy az MTE elnöke Schőnviszky László, aki jelenlétével is megtisztelt bennünket, felajánlott az ünnepségre 100 000 Ft-ot. Ebből sikerült elkészíttetnünk ezt a jubileumi táblát. A támogatást ezúton is köszönjük. A táblán a Menedékház történetének részletei, az Esztergomi Osztály elérhetőségei mellett az elődök által 1921-ben állított (a háztól alig 100 méterre lévő ) Magyarok Nagyasszonya szoborra is felhívjuk a figyelmet.

A cikk folytatódik a video alatt
(A vitrin szövege is letölthető!)…



Kattints ide a vitrin szövegének megtekintéséhez!

Környékét és a szobrot is osztályunk gondozza, környezetének rendezését és felújítását tűzte magának feladatul. 1921-ben az elődök példátlan összefogást generáltak a városban és a turista társadalomban. A mai időkben, ha csak ennek töredékét elérjük, akkor mondhatjuk, hogy tettünk valamit az elődök tetteinek ápolása terén.
Reményeink szerint az MTE honlapján rögzítésre kerül az esemény.

Tisztelettel: Kassai Kálmán
MTEEO elnök