Már 312015
 

Jól sikerül kirándulásunk volt virágvasárnap. A délelőtti szertartások után délben indultunk két kocsival és egy kisbusszal. A hídon áthaladva Garamkövesd felé vettük az irányt, majd Kisgyarmat felé fordultunk, ahol aztán letértünk a szilárd burkolatú útról.
Elszomorodva láttuk hogy a kiváló minőségű földekbe tájidegen energiaerdőket telepítettek. A jelek szerint nem túl sikeresen. Szerencsére előttünk a Garam parti tölgyerdő egyre közeledett. Ahogy elértük, gyalogosra vettük a módit. Elénk tárult az erdő aljnövényzete. Szentgyörgyvirág, mocsári hérics és a medvehagyma boszorkánykörök.
A legjobb időpontban találtuk, mert szép frissek, nem túl nagyok voltak a levelek. Virágrügyeket csak elvétve hoztak még. Tehát beltartalmilag még a levélben van a legtöbb hatóanyag. Illata, csípőssége kiváló.
Az erdő szépsége viszont nem vetekedhet Pusztamaróttal.
A hely szakralitását az alig néhány kilométerre lévő Bény meglátogatásával pótoltuk. Az Árpád-kori körtemplom kulcsával már vártak bennünket párkányi túratársaink, akik itt csatlakoztak hozzánk. Sajnálatunkra a még a restaurálás nem fejeződött be. A freskók még nincsenek felújítva. Ami a lényeg, hogy már látogatható állapotban van. A kápolnába belépve körbejártuk. Sajnos a nap épp nem sütött, hogy a művészien elhelyezett bevilágító ablakokon bevetülő fény láthassuk. A meglévő oldalfülkékbe ültünk, képzeljétek pont annyi fülke volt, ahányan voltunk. Csodálatos hang, és energiahatásokat hoztunk létre énekünkkel és dúdolásunkkal. Ősi himnuszunk eléneklése kapcsán megélt érzet mindenkinél jótékony feltöltődöttséget eredményezett.
Utána bementünk a nagytemplomba is. Megköszöntük a vendégvárást, kis ajándékokkal, honoráltuk.
Ez a lelőhely nem olyan szép mint a Gerecse, szakrálisan csak a körkápolnával együtt ér valamit.
Előnye, hogy közel van Esztergomhoz. Gyorsan meg lehet szedni, amennyit szeretne az ember. Viszont a körtemplomban eltöltött idő nem hasonlítható semmihez.
Én szedtem elég sokat szívesen adok belőle. Esténként (18 óra után itthon vagyok Esztergomban). Szívesen adok bárkinek.


Sorry, the comment form is closed at this time.