aug 172019
 

Bűnbánati zarándoklat Böjte Csabával a természet ellen elkövetett bűnökért

Augusztus 17-én a Szentendrei skanzenben gyülekeztünk a Szent Anna kápolna előtt.
Csaba testvér indulás előtti szavai:
Becsüljük meg az asztalunkon lévő ételt.
Tanuljunk az őseinktől szerénységet, mértékletességet.
A keresztény ember természetszeretete.
Tiszteljük ami körülvesz bennünket, mert mindez Isten ajándéka
(ajánlat: Ferenc pápa Laudato si enciklikája)
Ezután Csaba testvér vezetésével elindultunk Szentlászló felé. Bizony volt részünk napsütésben, majd árnyasabb, de meredek útban is.
Délre azért szerencsésen fel is értünk, és egy kis pihenő következett, szíves vendéglátással.
Csaba testvér itt is szóval tartotta zarándoktársait:
Szent Ferenc a természetvédelem védőszentje. ( Naphimnusz)
Halljuk meg a környezetünk ki nem mondott kéréseit is, segítsünk ahol tudunk.
Elmesélte azt is, hogy miért jött zöld habitusban.
Ezután Szabó Tamás (Mária Út Egyesület elnöke) kedves szavaival indultunk utunk második szakaszára. Az Apátkúti völgy már kellemesebb utat jelentett a hűs patakjával. Jól esett a Kaán-forrás friss vize is.
Csaba testvér ismét szólt egy pár szót hozzánk:
Ferenc pápa szavait idézte. Legyen akkora szívünk, hogy mindenki beleférjen.
Mária, mikor megtudta, hogy gyermeke születik, nem sopánkodott a nehéz körülmények miatt, hanem Magnifikátot énekelt, “Magasztalja lelkem az Urat…”
Ezután elmondtunk egy tized Rózsafüzért, majd elindultunk a Szent János templomba, Visegrádra, ahol a záró szentmisén vettünk részt.

Köszönet a Teremtönknek a szép napért, Csaba testvérért és a zarándoktársakért.


Sorry, the comment form is closed at this time.